A 2016-os Finnugor Kulturális Főváros programjait ismertették

Iszkaszentgyörgy – Iszkaszentgyörgy jövőre számos hagyományos rendezvényét finnugor fesztivállá alakítja át, Veszprém pedig határon túli magyar területek bevonását is tervezi a Finnugor Kulturális Főváros 2016 programsorozatba.

A Finnugor Kulturális Főváros címet jövőre együtt viselő Veszprém és Iszkaszentgyörgy polgármestere szombat este a Fejér megyei településen ismertette az év programját.

Gáll Attila, Iszkaszentgyörgy polgármestere elmondta, hogy jövőre számos rendezvényüket – köztük a Szent György-napi ünnepet – finnugor fesztivállá alakítják át. Programjaikat havonta tematizálva, januárban a magyar kultúra, februárban a finn kultúra, márciusban a víz, áprilisban a Föld, májusban a béke, júniusban a tűz, júliusban az észt kultúra, augusztusban az oroszországi finnugor népek, szeptemberben a levegő, októberben a finnugor nemzetek, novemberben a fiatalok, decemberben pedig a reménység jegyében szervezik.

A polgármester hozzátette, hogy programjaik jelentős részét az Amadé-Bajzáth-Pappenheim-kastélyban tartják, ahol 1944-ben a háborús bombázások elől menekülő finn nagykövetség tagjai is menedéket találtak. Emellett a település katolikus és református templomaiban, közösségi terein és kőszínházukban is szerveznek rendezvényeket.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere kiemelte, hogy városuk négy évtizedes észt és finn kapcsolatokkal rendelkezik, melyeket aktív civil egyesület is erősít. Hagyomány és modernitás című Finnugor Kulturális Főváros pályázatukban nagy hangsúlyt fektetnek a gyermek- és ifjúsági kapcsolatokra, valamint határon túli magyar területek bevonását is tervezik programjaikba. A Pannon Egyetemmel közösen konferenciákkal, tudományos előadásokkal készülnek, valamint a Bakony Expón is előtérbe kerül majd a finnugor gasztronómia – tette hozzá a polgármester.

Porga Gyula arról is beszélt, hogy Veszprém 2023-ban szeretné megpályázni az Európa Kulturális Fővárosa címet, melyre jó felkészülést nyújt egy kisebb kulturális főváros programsorozat megszervezése.

Aranyi Péter, a Finnugor Kulturális Programiroda kommunikációs munkatársa köszöntőjében felidézte: 2012-ben a Siófokon tartott finnugor világkongresszuson azért döntöttek a kulturális főváros programról, hogy minél több embernek bemutathassák a finnugor népek változatos kultúráját.

A címet idén viselő észt Obinitsa képviseletében Annela Laaneots azt mondta: nagy megtiszteltetés volt, hogy településük lehetett 2015-ben a világon élő 25 millió finnugor fővárosa. Megjegyezte, a szetu közösség a világban 12,5 ezer fős, közülük Észtországban kétezren beszélik e nyelvet.

Annela Laaneots köszöntője után átadta a finnugor kulturális főváros zászlaját a két magyar település polgármesterének, majd az est a Finn Köztársaság függetlenségének 98. évfordulója alkalmából rendezett jótékonysági bállal folytatódott a kastélyban.

A Finnugor Kulturális Főváros címet elsőként az udmurtok által lakott oroszországi Sztarije Bigi viselte 2014-ben, idén pedig az észtországi Obinitsa, ahol főként az észt egyik nyelvjárásának tekinthető szetu nyelvet beszélő kisebbség él. Veszprém és Iszkaszentgyörgy július végén nyerte el a 2016-os Finnugor Kulturális Főváros címet.

– MTI –








hirdetés