72 évvel az eljegyzés után talált egymásra egy brit pár

72 évvel az eljegyzés után talált egymásra egy brit pár
© Fotó: metro.co.uk
Bucknall – A férfi és a nő még az iskolában ismerkedett meg egymással, de a világháború elszakította őket egymástól.

A 90 éves háborús veterán Roy Vickerman és 89 éves felesége, Nora Jackson 72 után találtak ismét egymásra, mert a háború elszakította őket egymástól, viszont a férfi még 1944-ben eljegyezte kedvesét. A pár az iskolában találkozott először a staffordshire-i Bucknallban.

– Londonból kerültem a településre, a tanárnő úgy mutatott be az osztálynak, mint a londoni fiút. Végignéztem a diákokon, a szemem pedig megakadt egy gyönyörű lányon, Norán. Később, amikor befejeztük az iskolát, elmentem egy hotelbe, ahol Nora is ott volt egy csapat lány között. Világossárga ruhát viselt amelyet rózsák díszítettek, a mai napig emlékszem rá. Odamentem hozzá és randevút kértem tőle – emlékezett vissza Roy a megismerkedésükre.


nora
Fotó: metro.co.uk


Az ekkor 18 éves fiatalok szerelmesek lettek egymásba, Roy pedig eljegyezte Norát, majd egy hét múlva elszólította a kötelesség, hogy részt vegyen a normandai partraszállásban. A férfi 1945-ben súlyos sérüléseket szenvedett, amikor meglőtték a németek, amikor pedig visszatért Angliába, felbontotta eljegyzését Norával. Mindketten új életet kezdtek, megházasodtak majd gyerekeik, unokáik születtek, majd mindketten egyedül maradtak.

Nora soha nem gondolta, hogy valaha is láthatja Royt, viszont többször álmodozott arról, hogy egy nap mégis találkozhatnak. Hetven év elteltével Roy betelefonált a BBC rádióműsorába, és elmesélte szerelmük történetét, a rádió munkatársai pedig felkutatta Norát. Nem tudva, hogy Nora házasságban él vagy sem, Roy vett egy hatalmas csokor virágot, hogy odaadja a nőnek és bocsánatot kérjen tőle, amiért annak idején elhagyta. – Sokkot kaptam, amikor megláttam Royt, de még mindig szerettem – fogalmazott Nora, mit érzett, amikor találkozott a férfival. Roy a 90. születésnapjukon ismét eljegyezte Norát, ugyanazzal a gyűrűvel, mint 72 évvel korábban és azt tervezik, hogy nyáron összeházasodnak.

(Metro)








hirdetés