koronavírus

2020.04.28. 15:20

Támogatást biztosítanak a kórházból hazaküldött polgáriaknak

Ülésezett a Polgári Védekezési Stáb, majd a polgármester döntéseket hozott.

A stáb javasolta, hogy hívják fel az üzletek vezetőinek figyelmét, hogy lehetőség szerint szigorítsák az üzletekben alkalmazott biztonsági előírásokat, a maszkok viselését – ez volt az egyik javaslata a Polgári Védekezési Stábnak az április 23-án megtartott ülésén. A stáb tagjai áttekintették az elmúlt napok történéseit, a meghozott intézkedések végrehajtását, és megállapították, hogy fontosak a korábbi intézkedések, szabályok betartása, betartatása. Ilyen például a közterületi „kukázás”, a közterületi szemetelés, a közterületeken való tartózkodás, a maszk viselésére vonatkozó döntés. E korábbi intézkedéseket továbbra is javasolták fenntartani, így a határidejét polgármesteri döntésként május 3-ig meghosszabbították.

Nem jelenik meg az újság

Az ülést követően Tóth József polgármester újból elrendelte a fertőtlenítést a város közintézményeiben és közterületein. Ugyancsak polgármesteri döntés, hogy a Polgártárs című újság áprilisi száma nem jelenik meg, az előállítására szánt pénz a védekezési számlára kerül. Hatóságilag lebontják a városban a Csokonai utca 49. szám alatti, életveszélyessé vált ingatlant. Rendeletben szabályozzák a zöldhulladék elszállításának a körülményeit. Eszerint a szállítást a szolgáltató cégnek évente legalább 10 alkalommal – januártól novemberig – havonta legalább egyszer kell biztosítani, címkézett zsákban vagy megfelelően összekötegelve. Azoknak a polgári lakosoknak, akiket az ágyfelszabadítás miatt küldtek haza gyógyulásra a kórházakból, személyenként 50 ezer forint települési támogatást biztosít az önkormányzat.

Csőke Vivien

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos további cikkeinket ide kattintva érhetik el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában