5 dolog amiről feltétlenül tudnod kell, mielőtt Budapestre utazol

Akt.:
5 dolog amiről feltétlenül tudnod kell, mielőtt Budapestre utazol
Mennyire ismered a fővárost? Tudnál róla 5 érdekességet mondani, ha összefutnál egy külföldivel? Cikkünkben 5 olyan tényt gyűjtöttünk össze Nektek Budapestről, amiről sokszor még maguk a fővárosiak sem tudnak.

Újlipótvárosi puszta

1896-ban, mikor a Vígszínház épült, egyetlen ház sem állt még Újlipótvárosban. Az akkor újonnan épülő színhez gyakorlatilag egy puszta közepén helyezkedett el, a környék pedig korántsem számított biztonságosnak. Gyakoriak voltak ugyanis az utcai rablások, ezáltal pedig a helyiek egyáltalán nem értették a helyválasztást. A színház megépülése után egyre felkapottabbá vált a környék, megkezdték az építkezéseket, az eredményt pedig már magunk is látjuk, ha arra sétálunk.

Ülőhelyből állóhely

A fővárosiak számára mindennapos tény, hogy a tömegközlekedési járművek zsúfoltak és szerencsésnek kell lenni ahhoz, hogy az ember ülőhelyet is kapjon egy rövidebb út során. Ez nem mindig jelentett problémát a városban, hiszen 1903-ban egy miniszteri rendelet alapján eltörölték az „állóhely” fogalmát a fővárosi villamosokon, így így az utazóknak meg kellett várni a következő szerelvényt, ha az ülőhelyek már elfogytak. Zsúfoltság így biztosan nem volt, viszont biztosak vagyunk benne, hogy így jóval tovább tartott eljutni egyik helyről a másikra.

Budapest, a legolcsóbb turistaváros

Ezzel a ponttal magyarként biztosan nehéz egyetérteni, turisták szemszögéből viszont mégis igaz. Rengeteg külföldi érkezik fővárosunkba a kedvező árak miatt, és ez nem véletlen, hiszen tavaly ősszel Budapestet nevezték meg a legolcsóbb turistavárosként. Ezt a címet a belépőjegyek ára, az étel, ital és szabadidős lehetőségek költségei alapján titulálták a fővárosnak. Így hát ha számunkra nem is tűnnek olcsónak az ottani árak, meg kell hagyni, hogy a külföldieknek az. Bezzeg az ingatlanárak! Ha azokat figyelembe vették volna, nem ez lett volna az eredmény. Vagy mégis?

Olcsó lakhatás

De, bizony! Az albérletárak is olcsónak számítanak a régióban. A régió ingatlanáraihoz képest még mindig nem számítanak kiugróan magasnak a Budapesti lakásárak. Egy augusztusi felmérésből kiderül, hogy míg akkor az átlagos négyzetméterár 815 000 forint volt, ez a szám a legtöbb EU tagállamban még ennél is magasabbnak bizonyult. Akkor Szlovákiában 1 millió, Dániában 1,3 millió, Németországban pedig 1,9 millió forintért lehetett átlagosan ingatlant vásárolni.

A nemrég Magyarországon is bemutatott ingatlanos keresőmotor, a Flatfy csapatát kérdeztük a helyzetről -ők átfogó képet látnak a nemzetközi ingatlanpiacról, hiszen naponta többezer ingatlanhirdetést dolgoznak fel és gyűjtenek össze egy helyre annak érdekében, hogy látogatóiknak ne kelljen minden egyes ingatlanos oldalt külön-külön végignézniük. Oldalukon jelenleg 32 országban kereshetünk albérletet és eladó ingatlant.

A fenti felvetéssel a Flatfy is egyetért – ugyan a magyar ingatlanárak folyamatosan növekednek, még mindig nem értük el a nemzetközi árszintet.

Padhasználati díj

Gondoltátok volna, hogy a 20. század elején még fizetni kellett annak, aki egy pesti köztéri padon szeretett volna ülni? Akkoriban ugyanis minden pad Buchwald Sándor, vas- és fémbútorgyáros tulajdonát képezte, ő pedig padhasználati díjat számított fel. Alkalmazottai is voltak, akik a díjat beszedték: ők voltak a ‘Buchwald nénik’. A Buchwald nénik egész nap a városban voltak és padról padra hajtották be mindenkitől az üldögélés díját.

 

– PR cikk –

Címkék: ,