27 személyt állítottak elő – Rendőrségi hírek a megyéből

Hajdú-Bihar – A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2014. június 6-án történt események összefoglalója.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 6 személyt fogtak el, akik közül 4 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 27 személyt állítottak elő, ebből 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződött.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –


Halálra verte a fülbevalójáért
Az elsőrendű vádlott idős embereket szemelt ki áldozatként. tovább »

35 milliós vagyonelkobzás adócsaló hajdú-bihari cégektől
Kilenc vádlottból nyolcat bűnösnek mondott ki adócsalás, folytatólagosan elkövetett adócsalás, csalás bűntettében, valamint közokirat-hamisítás és magánokirat-hamisítás vétségében a Debreceni Járásbíróság. tovább »

Videó: A TEK segítségével kapcsolták le a drogkereskedőket
A hajdú-bihari nyomozók a TEK műveleti egységeinek közreműködésével felszámoltak egy olyan hazai terjesztő láncolatot – a nagykereskedőtől a fogyasztókig –, amely a Szerbiából hazánkba csempészett kábítószert értékesítette. tovább »

Az első „éles” bírósági tapasztalatok
Más éles helyzetben kipróbálni a tudásunkat, talárban, nyilvánosság előtt. tovább »









hirdetés