25 évre ítélték a volt argentin diktátort

25 évnyi börtönbüntetést kapott Reynaldo Bignone volt argentin diktátor kedden. Áldozatainak a bíróságon megjelent hozzátartozói úgy nyilatkoztak: jobb későn, mint soha.

A most 82 éves Bignone tábornok az utolsó volt a 20. századi argentin diktátorok sorában. Az elvesztett Falklandi-háború után került hatalomra 1982-ben, és bő egy évig, 1983 végéig irányította a dél-amerikai országot. Ekkor átadta az irányítást választott utódjának, Raúl Alfonsinnak. Bignone hivatali idején is tartott az úgynevezett “piszkos háború”, amelyben ellenzékiek ezreit kínozták és ölték meg.

Bignone ráadásul a hírhedt Campo de Mayo fogolytábor helyettes vezetője is volt a hetvenes évek végén. A lágerben mintegy négyezer embert tartottak fogva annak idején – legtöbbjüknek máig tisztázatlan körülmények között nyomuk veszett. A Campo de Mayo-ban is bevett gyakorlat volt, hogy a rabnők gyermekeit elvették, és idegen családoknak adták őket örökbe.

A bíróság kedden 56 rendbeli gyilkosság, kínzás és emberrablás vádjában találta bűnösnek az egykori tábornokot, akit 25 évre ítélt. Az öt hónapig tartó perben hat egykori tisztet is elítéltek, ők 17 és 25 év közötti börtönbüntetést kaptak.

A bíróságon megjelent tömeg tapssal fogadta az ítéletet. “Ez az amit akartunk: börtön” – mondta Ella Espen, aki a fiát vesztette el a katonai diktatúra éveiben. “Későn született meg az ítélet, de megszületett” – tette hozzá a piszkos háború áldozatainak hozzátartozóit tömörítő civil szervezet vezetője, Estela de Carlotto. A jogvédők szerint a diktatúra éveiben mintegy 30 ezer embert öltek meg Argentínában.

– Független Hírügynökség –