Üldöznék a látszatházasságot – Népszabadság

A külföldivel kötött, kizárólag a magyarországi tartózkodási engedély megszerzését szolgáló érdekházasságok ellen is szigorúbban lépnek majd fel a hatóságok, ha a parlament elfogadja az idegenrendészeti törvénycsomagot.

A tervezet szerint a külföldről származó családtagnak el kell hagynia az országot, ha kiderül, hogy látszatházasságot kötött egy magyarállampolgárral. A visszaélések egy másik módszere, amikor egy hazai felsőoktatási intézménybe csak azért jelentkezik egy külföldi, hogy az unión belül szabad mozgást biztosító magyar tartózkodási engedélyt megszerezze.

 A szigorítás szerint mindenkinek már előzetesen igazolnia kellene, hogy valóban rendelkezik a tanulmányok megkezdéséhez szükséges nyelvtudással, ami persze nem feltétlenül a magyar. Az egyetemeket és a főiskolákat ugyanakkor arra köteleznék, hogy az idegenrendészeti hatóságokat nyolc napon belül tájékoztassák azokról a külföldi hallgatókról, akik a tanulmányaikat megkezdték, félbeszakították, befejezték, illetve a beiratkozási kötelezettségüknek nem tettek eleget.

– Független Hírügynökség –