Úti jegyzetek

Úti jegyzetek

Meg kellett elégednie a pusztával, meg a
zsír és a tunyaság
városával, Debrecennel, ahol
újságot csak azért vesznek, hogy
szalonnát csomagoljanak bele. 
Bényei József jegyzete.


Olykor keserű a poétasors.


A magyar költészet máig
legismertebb, legnépszerűbb
nagysága, Petőfi Sándor soha nem
jutott el
a magyar haza határain
túlra. Több nyelven olvasott,
fordított, de a kor és a
szegénység bezárta. Úti
jegyzetei viszont azt igazolják, hogy nem
csupán költőként tartozott a
legnagyobbak közé, hanem
újságíróként
is
. Két lába vitte hazai
útjain, de ezek a levelek, amelyeket
jobbára alföldi és felvidéki
útjairól írt, a magyar
próza remekei. Nem juthatott el Itália
ókori csodáihoz, nem láthatta a
tengert, nem járhatott álmai
országában
, a forradalom
földjén, Párizsban. Meg kellett
elégednie a pusztával, meg a zsír
és a tunyaság városával,
Debrecennel, ahol újságot csak
azért vesznek, hogy szalonnát
csomagoljanak bele. Mekkora indulat, mekkora
szenvedély, mekkora valóságismeret
rejtőzik ezekben a ritkán emlegetett
jegyzetekben, csak most világosodik meg
előttem is, amikor a rádióban
hallgatom. Egyszerre szólal meg bennük a
fiatal költő hazaszeretete,
vágyakozása, a messzire
vágyó ember álmodozása,
hite. Furcsa dolog, úgy tud írni
szenvedéseiről,
nyomorúságáról is, hogy van
benne valami kuruc hetykeség, valami
csakazértis konokság. Nem
tévedésből mondtam az előbb,
hogy Petőfi ezzel a sorozattal – amely
egyébként a kor hetilapjaiban jelent meg
a legnagyobb magyar
újságírók sorába
emelkedett.
Azok közé, akik nem
elégedtek meg a tények puszta
leírásával, volt
véleményük, voltak érzelmeik,
és képesek voltak ezeket
átplántálni az olvasókba
is. Így aztán az elmúlt
héten delente a Kossuth adón az egyik
legszebb magyar riporteri teljesítményre
figyelhettünk. És ismerkedhettünk a
haza „baloldalával” – nem
csupán földrajzi értelemben.


Magyar tragédia: Petőfi nem
írhatott úti jegyzeteket soha a francia
földről
. De egy forradalmat azért
itthon is megélhetett.


– Bényei József –