Újabb csatornázási tervek Püspökladányban

Újabb csatornázási tervek Püspökladányban
A városban már csak az Újtelepen nem csatornázottak az ingatlanok, éppen ezért egy ott élő agorás olvasónk kérte, járjunk utána, mikor várható a több mint ezer embert érintő szennyvízberuházás elkezdése.

Válaszért Kardos István alpolgármesterhez fordultunk, aki elmondta, jelenleg a kiviteli tervek és a részletes megvalósítási tanulmány elkészítése zajlik, ezt követően az önkormányzat júliusban nyújtja be pályázatát a második fordulóra.

Az 598 ingatlant és mintegy 1800 lakost érintő KEOP beruházás nettó költsége 496 millió forint, ebből az önkormányzatra 15 százalék jut. A várhatóan jövő év második felében befejeződő munkálatok során 7630 méter gerincvezetéket fektetnek le, megépül 4 átemelő, a mélyebb fekvésű területeken pedig további 16 házi átemelőt alakítanak ki. Ezzel a városban száz százalékos lesz a szennyvízcsatornázottság.