Új útkapcsolatok Miskolc belvárosában

Új útkapcsolatokat alakítanak ki a miskolci belvárosban a Geró, Petőfi, Nagyváthy, Szent István utcák átalakításával.

Az  útszélesítések ellen az ottélők tiltakoznak mondván, hogy a már most is elviselhetetlen forgalom meg fog négyszereződni.

A tiltakozó lakók levelet írtak a polgármesternek. Ma, azaz csütörtökön újabb rendezvényen ismertetik a terveket az ottélőkkel.

 

A tiltakozó levél:


Tisztelt Polgármester Úr!

A Petőfi, Geró utcák képviseletében írtam a napokban Önnek egy levelet. Remélem levelem hatására is, de 2010. május 25-én lakossági fórumot hívott össze Cseh László önkormányzati képviselő.

Sajnálatos módon a fórumról csak nagyon kevesen értesültek időben, mégis 15-20 fő részvételével megtörtént. Szomorú, hogy a várost vezető tisztségviselők közül senki, a hivatal képviseletében – a beharangozottakkal ellentétben – senki, a tervező cégtől senki nem vett részt.

A tervező cég a Képviselő Úron keresztül azt üzente, hogy „nem lesz nagyobb forgalom”, nem hisszük, hogy ez az állítás tudományosan megalapozott. Cseh képviselő úr próbálta bemutatni a Petőfi, Geró, Malomszög, Szent István utca és Nagyváthy utca lakosainak a majdani változásokat.

A Képviselő Úr előadásából az derült ki, hogy Ő sem volt teljes mértékben tisztában a változásokkal, s ráadásul egy olyan térképen kívánta bemutatni a projektet, amely hibás-hiányos volt. A fórumon résztvevők többször kifejezték nemtetszésüket emiatt, s írásban is kérdéseket tettek fel a Városvezetésnek.

Cseh László képviselő úr megpróbált válaszolni és megígérte, hogy a közgyűlés-vezetés elé viszi a felvetett problémákat. Úgy érzem/úgy érezzük, hogy a probléma ilyetén való kezelése nem megfelelő, s azzal, ahogy a Képviselő Úr a kifogásokat szóvá teszi nem fog történni semmi. Az derül ki valójában, hogy a Petőfi, Geró utcákon az eddigi – már most is elviselhetetlen forgalom – meg fog duplázódni, a Malomszög és Nagyváthy utcákon, valamint a Dayka utcán megnégyszereződik.

A forgalom zaj-por és egyéb környezetkárosító hatásai mellett a lakók ingatlanjainak leértékelődésére lehet számítani. Úgy tűnik, hogy az új utcákkal és forgalmi renddel a meg nem épített–hosszabbított északi tehermentesítő út gondjait akarják megoldani. Az északi tehermentesítő meghosszabbítása ellen annak idején a lakosok élesen tiltakoztak, így az kikerült a tervekből, ugyanakkor térségünkben úgy érezzük a hiányos tájékoztatás és az „ügy” nem megfelelő kezelése miatt nagyon komoly hátrányok keletkeznek számunkra.

Nem vigasztal egyikünket sem, hogy a fejlesztés eredményeként – mint ahogy Cseh képviselő úr elmondta – a Mentőszolgálat gépkocsiai sokkal könnyebben tudnak kijutni a jelenlegi bázisról. Egyszerűbb lett volna kb. 100 millió forintért valahol építeni egy új Mentőállomást, nem pedig 1 milliárd forintból teljesen átépíteni e környék forgalmát megzavarni a lakók (eddig sem zavartalan) nyugalmát.

Arra kérem – kérjük Polgármester Urat, hogy egy sokkal komolyabban megszervezett fórum keretén belül a városvezetés, a tervezők és a hivatal dolgozóinak részvételével tájékoztassák a lakosokat. Mondják el, mit lehet még tenni azért, hogy ne így vagy ne ilyen kártékony módon valósuljon meg ez a beruházás.

Lehet-e a beruházás befejezésekor csökkenteni a tömegközlekedés okozta problémákat, lehet-e „fekvőrendőrrel” csillapítani a forgalmat? Ki kell tiltani bizonyos súly felett a teherfuvarozást. S milyen kártérítést vagy védelmet tudnak adni a térségben élő lakosoknak.

Tisztelettel:

Dr. Csiba Gábor

 








hirdetés