Új utakra lépnek a Macik

Tisztújító közgyűlést tartott kedden délután a Miskolci Jegesmedvék JSE.

A gazdálkodásukról szóló beszámolójában Egri István, a klub leköszönő elnöke elmondta: több, mint 50 millió forintos költségvetésből gazdálkodtak. Legnagyobb támogatójuk az önkormányzat volt, továbbá jelentős bevételhez jutottak a MOL Liga szponzorától, valamint pályázatokból, reklámtevékenységből és jegyárbevételből is. Fegyelmezetten gazdálkodtak – húzta alá a klubvezető –, minden kötelezettségüknek eleget tettek, tartozásuk egy forint sincs. Miután lejárt Egri István és ezzel együtt az elnökség mandátuma, választásra került sor, azon azonban nem történt meglepetés: a procedúra mindössze három percig tartott, a tagság ugyanis elnöknek Egri Istvánt, az elnökség tagjának pedig dr. Mayer Pétert, id. Kis Attilát és dr. Lukács Györgyöt választották meg. A felügyelő bizottság elnöke Láda István lett.

 

Neves külföldi edző?

 

Idei terveikről az egyesület elsőszámú vezetője kiemelte: eljutottak arra a szintre, hogy sokkal többet kell tenniük az elkövetkezendő évek sikereiért. A jégkorongot kiemeltként kezeli majd a (sport)kormányzat, így várhatóan javul az elitképzés színvonala, hokiakadémiát létesítenek Miskolcon is, s ebbe a struktúrába kell majd elhelyezni az MJJSE felnőtt gárdáját. A klubnál nagy lépéseket tesznek az éremesélyes csapat építése érdekében. Ez csak akkor válhat valóra, ha új szervezeti keretek között működnek és a jelenlegitől biztosabb anyagi „lábakra” állnak. Az élvonalbeli gárda felkészülése augusztus elején kezdődik, addig az elnök minden játékossal elbeszélget majd. Terveik szerint a szakmai munkát neves külföldi edző fogja irányítani, úgy, hogy az ob I-es gárdát is vezeti majd.








hirdetés