Új pszichiátriai részleg

A hét elején nyílt meg, de már
nagy az érdeklődés a
geronto-pszichiátriai részleg iránt.


Debrecen  – Az új
pszichiátriai részleg
bemutatása előtti
tájékoztatón Samu
Erzsébet
részlegvezető
szakorvos azt hangsúlyozta, hogy a
hozzájuk jelentkezők ugyan nem
betegek, de az idős kor magában hordoz
problémákat okozó
betegségeket. Ilyen például a
szellemi leépülés, ami egy
családra komoly terhet ró, hiszen nem
lehet felügyelet nélkül
hagyni az idős rokont, ráadásul
jelentkezhet nála olyan zavart
állapot, ami otthon nem kezelhető.


A hiánypótló
gondoskodás nem csak az idős
emberek ellátását jelenti, hanem
igény szerint logopédus és
gyógytornász is foglalkozik velük.
Emellett közös zenehallgatásra,
televízió nézésre és
különböző
csoportfoglalkozásokon való
részvételre is
lehetőséget teremtenek a
hozzájuk jelentkezőknek.


A pszichiátriai osztály vezető
főorvosa, Gál
Erzsébet
elmondta, a
háromféle – aktív,
rehabilitációs krónikus
– ellátást az OEP is
finanszírozza, így a gondozottaknak, akik
meghatározatlan ideig
tartózkodhatnak a részlegben, napi 4 ezer
forint térítési díjat kell
fizetniük.