Öt év hat hónap börtöndüntetés a pszichés beteg vádlottnak

Öt év hat hónap börtöndüntetés a pszichés beteg vádlottnak
Az elsőfokú ítéletet enyhítve, jogerősen 5 év 6 hónap börtönbüntetést szabott ki a Debreceni Ítélőtábla szerdán arra a 45 éves balmazújvárosi férfire, aki két évvel ezelőtt bántalmazta egy presszó vendégét, s az áldozat másnap meghalt. Tóth Ferencet halálos testi sértés bűntettében marasztalták el.

Lerúgom a fejedet!

A tényállás szerint a vádlott 1995 óta pszichiátriai gondozás alatt áll depresszió, szorongásos reakciók, személyiségzavar miatt. A férfi 2008. január 30-án kora délután egy balmazújvárosi presszóba ment sörözni. Tette ezt annak ellenére, hogy gyógyszerek hatása alatt állt, s tilos lett volna alkoholt fogyaszania.

A presszóban a vádlott többször provokálta a jelenlevőket. A sértett, V. István később érkezett. Rumot kért és játékgépezni kezdett. Rövid idő alatt 19 ezer forintot nyert, mire a vádlott megjegyezte: “Azt hiszed, hogy te vagy a favorit, te köcsög?” A férfi nem vett róla tudomást, ugyanakkor fél óra elteltével megint nyert 9 ezret. Amikor Tóth Ferenc megint beszólt, hogy “lerúgja a fejét”, szóváltásba keveredtek. A vádlott valóban odarúgott, mire egy vendég távozásra szólított fel őket (a pultos pedig szólt a rendőrségnek). Az indulatok látszólag elcsitultak.

Ám a vádlott elpakolgatta az útban lévő székeket, majd olyan nagy erővel nyak- és fejtájékon rúgta a játékautomatához visszatérő V. Istvánt, hogy az nekiesett a falnak és még a gép is elmozdult a helyéről. Dulakodni kezdtek, mely során a vádlott a ruhájánál fogva maga elé fordította a nála két fejjel alacsonyabb, 40 kilóval könnyebb áldozatát, s úgy gyomron rúgta, hogy a férfi egy ajtófélfába is beütve a fejét, eszméletlenül zuhant a presszó padlójára.

Ekkor ért oda egy rendőr, aki mentőt hívott (egy vendég pedig elsősegélyben részesítette a sérültet). V. Istvánt kétszer élesztették újra, de csak a szívműködése állt helyre, a légzése nem. A férfi másnap elhunyt a Kenézy-kórházban; halálának oka légzésbénulás volt.

 Túlzott szigor

Az ítélőtábla dr. Kardos Sándor vezette büntetőtanácsa az indoklás szerint azért enyhített az elsőfokon kiszabott 6 év 6 hónap szabadságvesztésen, mert az túl szigorú volt a hasonló bűncselekményeket elkövető, pszichés zavarokkal küszködő személyek esetében megszokott ítélkezési gyakorlattól.

RaL