Sport

2017.02.20. 08:52

Női vízilabda világliga - Szuperdöntőt ér a kötelező győzelem

Budapest - Amennyiben a magyar női vízilabda-válogatott kedden a papírformának megfelelően legyőzi a vendég franciákat, akkor biztosítja helyét a sorozat júniusi, sanghaji Szuperdöntőjében.

Budapest - Amennyiben a magyar női vízilabda-válogatott kedden a papírformának megfelelően legyőzi a vendég franciákat, akkor biztosítja helyét a sorozat júniusi, sanghaji Szuperdöntőjében.

Bíró Attila Európa-bajnok csapata novemberben, felforgatott összeállításban is tízgólos győzelmet (16-6) aratott Lille-ben, így nem valószínű, hogy a margitszigeti 33-as medencében nagy meglepetés születne, még úgy sem, hogy a riói olimpián az All Star-csapatba beválasztott Bujka Barbara és Keszthelyi Rita sem játszhat kisebb sérülése miatt. A siker azt jelentené, hogy a gárda legrosszabb esetben is a két európai csoport jobbik másodikjaként bejut a kínai fináléba, azonban a szövetségi kapitány a csoportelsőségre hajt.

"Nem lebecsülve a franciákat, mi sokkal inkább már az olaszországi mérkőzésre készülünk - idézte a szövetség hivatalos honlapja Bíró Attilát. - Az ellenük készülő taktikát gyakoroljuk majd az edzéseken, hiszen nincs sok időnk együtt készülni, minden lehetőséget meg kell ragadnunk."

A franciák elleni világliga-meccs 13-as csapata:

Doroszlai Vanda (BVSC), Kasó Orsolya (Dunaújváros) - kapusok

Czigány Dóra, Csabai Dóra, Szücs Gabriella (UVSE), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Menczinger Kata, Somhegyi Noémi, Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (Eger) - mezőnyjátékosok

Női világliga európai selejtező:

A B csoport eddigi eredményei:

Olaszország-Franciaország 14-4

Franciaország-Magyarország 6-16

Magyarország-Olaszország 10-10 - ötméteresekkel 3-1

kedden játsszák:

Magyarország-Franciaország 18.30

március 28.:

Franciaország-Olaszország

április 18.:

Olaszország-Magyarország

A csoport állása:

1. Magyarország 5 pont

2. Olaszország 4

3. Franciaország 0

A csoport:

1. Görögország 4 pont

2. Oroszország 3

3. Hollandia 2

A világliga nyolccsapatos Szuperdöntőjébe Európából a két selejtezőcsoport győztese, illetve a jobb második kerül.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!