Önkormányzati választás 2010 – A dorogi lányok éppen meccsre siettek

Önkormányzati választás 2010 – A dorogi lányok éppen meccsre siettek
Hajdúdorog, Balmazújváros – Hajdúdorog főutcáján két fiatal lány futott velem szemben a járdán, majd levertek a lábamról, mikor eléjük álltam.

Kiderült, minden okuk megvan a rohanásra, hiszen egyikük pasija a kis Lokiban játszik, a csapat pedig fél óra múlva idegenben kezd, ezért el kell érniük a böszörményi buszt.

Jó kis hely Hajdúdorog

 

Papp Dóra és Tóth Eliza (merthogy ők voltak a rohanós lányok) még nincsenek 18 évesek, ezért választani sem mehettek. Bár nagyon nem is bánták, maradt helyette a meccs. „Ha megnövünk, mi is bele akarunk majd szólni a településünk ügyeibe.

Egyébként jó kis hely Hajdúdorog, itt születtünk, és noha már máshol tanulunk, azért mindenki ismerünk” – árulta el Dóri, miközben szinte lassúfutásban igyekeztem tartani velük a lépést. No, egy pillanatra azért csak megálltak (sőt, profi módon a járda közepén mindjárt felvették a pózt), amikor kiderült, hogy fotó is jelenne meg róluk a Naplóban. Miután megvoltunk a fényképeszkedéssel, a lányok még odavetették: természetesen a kis Loki fog nyerni, mondjuk 0-2-re.

Találkoztunk persze olyannal is, akinek nem a rohanásról szólt a vasárnap. Mónus István balmazújvárosi horgászt a Brassó-Zugi Horgásztó partján éppen szerelés közben találtuk. Elmondta, hogy miután cirka 40 éve áldoz ennek a sportnak, ezúttal sem gondolta úgy, hogy le kellene mondania róla.

„Este hétig ráérek szavazni; itt a parton addig legalább nyugodtan átgondolhatom, hogy kikre is adom majd le a szavazatomat. Azt várom az új testülettől, hogy teremtsenek a városban még több munkahelyet, hiszen az én gyerekeim is csak nehezen tudtak elhelyezkedni” – mondta búcsúzóul.








hirdetés