Önkéntesen tesztelhetik magukat

Debrecen – Az alkoholfogyasztás veszélyeire és a közlekedésbiztonság javítására hívják fel a figyelmet az európai balesetmentes esten szombaton.

A hajdúböszörményi és szolnoki klubok mellett Debrecen két szórakozóhelyén is önkéntesen tesztelhetik magukat az autóval érkező fiatalok. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai alkoholtesztek mellett drogtesztekkel segítik az akciót. A kezdeményezéshez, melyet a Responsible Young Drivers belga szervezet indított 16 évvel ezelőtt,  már 27 európai ország csatlakozott. Az Euróbában több mint 220 szórakozóhelyen egyidőben zajló prevenciós kampányban Magyarország 3. alkalommal vesz részt. Az idén a Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület mellé állt a rendőrség is. Közös céljuk a diszkóbalesetek megelőzése, illetve a tragédiák számának csökkentése.
– T. Z. –