Éremre vágynak a nánásiak

A hétvégén rajtol a tavaszi szezon a női kézilabda NB I/B Keleti csoportjában. A Hajdúnánás Termál SC a harmadik helyről vághat neki a pontvadászatnak, s mindjárt rangadóval kezd, a mögötte álló Főgáz-Gázművek csapatát fogadja, szombaton 16 órakor.

A fiatal nánási együttes a remekül sikerült ősz után mindössze két hetet pihent, s január 4-én megkezdte a felkészülést a folytatásra.
„Együtt maradt a keretünk, így továbbra is egy roppant fiatal, sikerre éhes csapatot láthatnak majd a nánási szurkolók – kezdte mondandóját Molnár András, a Termál SC vezetőedzője.
– Kilenc edzőmérkőzést játszottunk, s részt vettünk a füzesabonyi Dobó-kupán, ahol a harmadik helyet szereztük meg. Még nincs csúcsformában a csapat, de bízom benne, hogy a szombati rangadó lökést ad a lányoknak.
Szeretnénk továbbmenni azon az úton, amit elkezdtünk, s nagyon vágyunk egy érmes helyre a bajnokság végén. A sorsolásunk talán kicsit könnyebbnek tűnik, mint ősszel, hiszen a közvetlen riválisainkkal hazai pályán játszunk. A gond, hogy a fiatal együttesnek továbbra sincs igazi vezére, ezért csak csapatként tudunk eredményesek lenni.”
Hogy Hajdúnánáson hosszú távon gondolkoznak, azt jelzi, hogy a Termál SC utánpótláscsapatai is remekül teljesítnek. Az ifjúságiak az élről várják a tavaszt az NB I/B Keleti csoportjában, az OIK-ban pedig bejutottak a nyolc közé. A nánási fiatalok szerdán az első osztályú ifibajnokságban negyedik helyen álló Békéscsabát verték 28–23-ra. A serdülőcsapat a nyílt korosztályos bajnokság C-csoportjában a DVSC-Korvex mögött, a DSI-t megelőzve végzett a második helyen, s így bejutott a felsőházi rájátszásba.







hirdetés