Életveszélybe került az eső miatt 80 táborozó gyerek

Négy gyermek kivételével mindenkit hazavittek Tolna megyében a sötétvölgyi táborozók közül, akiket a katasztrófavédelem szakemberei, rendőrök és kommandósok mentettek ki hétfőn, miután a szállásukat körbe vette a víz az esőben.

A Szekszárdhoz közeli Sötétvölgyben percek alatt félméteres lett a víz a gyerektábor házainál. 80 általános iskolás diák és 11 tanár került életveszélybe, de mindannyian biztonságban vannak már.

A padok és az asztalok tetején állva várták tanárok 80 gyerekkel együtt, hogy kimentsék őket. A eső összegyűlt az erdőben és lezúdult, egyenesen a gyerektáborra. A víz szintje folyamatosan emelkedett, a táborozók életveszélybe kerültek. Először a gyereket mentették ki, a csomagok ottmaradtak.

Többen önként jelentkeztek, hogy menjenek vissza, és kezdjék el a csomagokat összegyűjteni, de ezt már nem tudták befejezni, mert a végére annyira életveszélyessé vált a helyzet, és a bent maradt embereket egy traktorral tudták kimenekíteni – mondta a Független Hírügynökségnek Mácsai Antal, Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.

Az ott maradt holmikat kedden a rendőrök és a katasztrófavédelem szakemberek hozták ki a táborból. Kedden már biztonságban, az egyik szekszárdi általános iskolában táborozott tovább a gyerekek egy része. Többségüket hazavitték ugyanis a szülők, akik maradtak, azok úgy próbálják feldogozni a történteket, hogy lerajzolják, mi történt a táborban. A tanárok azt mondják: nagy szerencséjük volt, hogy tudtak segítséget hívni. A táborban nincs ugyanis térerő, a vezetékes telefonkapcsolat pedig kora este, miután kimenekítették őket, megszakadt.

A víz ereje akkora volt, hogy még a másfél méteres kerítést is kidöntötte. A táborból keddre kifolyt a víz. Az étkezőben, a szobákban és az udvaron is sarat illetve faágakat hagyott maga után az áradat.

– Függetelen Hírügynökség –