ÁRVÍZ: Szolnok védekezik- a Tisza végig árad

Szolnok önkormányzata megkezdte az árvízi védekezést. A Zagyva jobb és bal partján, a Szolnok és Jászberény közötti szakaszon továbbra is rendkívüli a készültség – közölte szombaton a vízügyi igazgatóság.

Magyarországi szakaszán végig árad a Tisza – tájékoztatott a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szombaton.Szolnoknál napi 4-12 centimétert is emelkedhet a víz szintje, még magasabban tetőzhet a folyó a vártnál. A napi tájékoztatás szerint meghaladhatja a 950 centimétert is, pedig korábban 870 centit számoltak a vízügyesek.

Szolnokon védik a tiszaligeti Turisztikai központot, ide 10 m3 homokot szállítottak. A vízszolgáltató emberei ugyancsak a Tiszaligetben dolgoznak, a megduzzadt csónakázó tóból vezetik el a vizet, hogy a strandot ne öntse el. A ligetben folyamatosan töltik a homokzsákokat.

A Zagyva mentén nyomópadka építés és bordás megtámasztás folyik, Jászberény területén lévő Kolosi és Hányási hidakat viszont megnyitották, így azokon helyreállt a közlekedés.
Az észak-magyarországi rendkívüli helyzetre való tekintettel új Védelmi Osztagot állított fel a Közép-Tisza-vidéki igazgatóság, és 387 embert vezényelt át a Hernád mellé, ott nyúlgátat építenek.

– Független Hírügynökség –