ÁRVÍZ – Árad a Duna

Elővigyázatottságból kitelepíthetik a Pest Megyei Önkormányzat Sződliget mellett lévő speciális otthonát, a Dunán levonuló várható árhullám miatt.

A Duna magas vízállása, a közelben folyó patak visszaduzzasztása és a magas talajvízszint miatt előfordulhat, hogy a víz feltör az udvaron. Nem megoldható a szennyvíz elvezetése sem, rendkívüli helyzetekben pedig a gazdasági épületeket el is öntheti a víz – közölte pénteken a Pest Megyei Önkormányzat. A Dunán a vártnál kevésbé intenzív, de a III. fokú készültséget elérő árhullámra számítanak a friss előrejelzések alapján. Megkezdődött a védekezés, Pest megyébe visszahívják a korábban más területekre védekezésre vezényelt tűzoltókat is.

A területen megkezdődött a védekezés, a kitelepítésről pénteken dönthetnek az illetékesek a folyamatosan érkező vízügyi előrejelzések alapján. A kiürítést gyorsan végrehajtják, ha szükséges, az emberek elszállításában az Országos Mentőszolgálat, a Volán és önkéntesek segíthetnek, a védekezésben egyebek mellett segítséget nyújt a váci Bv.-intézet is.

Az otthonban 110, különleges ellátást igénylő ember él Kitelepítés esetén 12 embert a váci Jávorszky Ödön Városi Kórházba, 9 embert a saját otthonába, 89 embert a Sződligeti Általános Iskola tornatermébe vihetnek. A mostani előrejelzések szerint egyébként nem várhatóak jelentős károk az épületekben és ha az áradás visszavonul, fertőtlenítés után újra működhet az intézmény.

Pest Megyei Védelmi Bizottság és a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint egyébként egyelőre a vártnál kevésbé lesz intenzív az áradás a Dunán. Az osztrák vízgyűjtő területekre korábban 30 milliméter csapadékot jeleztek előre, de csak 2 milliméter esett. A folyó így várhatóan a III. fokú védekezés szintjét fogja elérni a megyében.

A legfrissebb előrejelzések szerint Nagymarosnál 664 centiméter körül tetőzhet a Duna, ez fél méterrel marad el a legnagyobb mért vízállástól. Vácnál és Budapestnél is várhatóan elmarad valamennyire a korábban mért maximumoktól a vízszint. A védekezés megkezdődött, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság intézkedett a megyéből korábban más területekre védekezésre vezényelt tűzoltók visszahívásáról. A megyei igazgató június 5-én személyesen tájékozódik az érintett településeken.

– Független HÍrügynökség –








hirdetés