A köztársasági elnök pénteki látogatására meg nem erősített sajtóértesülések szerint, nemcsak a 100 éves Egyetem, de tüntetők is készülnek. A plágiumgyanúval vádolt államfő debreceni látogatása, még akár nagyobb balhéba is torkollhat, hiszen értesülésünk szerint egyetemisták és oktatók is demonstrálnak majd ellenérzésüket kifejezve, az egyetem épülete előtt!
A nyilvános ünnepi szenátus ülés pénteken 10 órakor kezdődik, ünnepi beszédet mond az egyetem és a város vezetője, a meghívott közjogi méltóságok.
HAON
A hajdú-bihari rendőrséghez nem érkezett bejelentés arról, hogy bárki legális demonstrációt szervezne dr. Schmitt Pál pénteki, egyetemi látogatása kapcsán – mondta el a Naplónak Kovács Károly, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az egyetemen nem tudnak arról, hogy bárki tüntető megmozdulásra készülne a köztársasági elnökkel szemben, de – mint fogalmaztak – „a körülmények ismeretében ez is benne van a pakliban”.
HBN
A Napló információi szerint – melyeket a rektori hivatalból is megerősítettek – csütörtökön a Terrorelhárító Központ munkatársai a közjogi méltóságok védelmét képező protokoll alapján terepszemlét tartottak a Debreceni Egyetem főépületében. Feladataik közé a detektoros ellenőrzés, a menekülési útvonalak, a be- és kijáratok szemléje is beletartozott. Megfigyelték azt is, melyek azok a területek, ahol nagyobb csoport képes összegyűlni.
HBN
Kétnapos, nagyszabású rendezvénnyel kezdődik február 3-4-én a Centenáriumi Év egész éves programsorozata.
Idén ünnepli a Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem alapításának 100 éves évfordulóját a Debreceni Egyetem. Az egész éves programsorozat február 3-4-én kétnapos nagyszabású rendezvénnyel kezdődik.
2012. február 3. (péntek)
10.00 Ünnepi szenátusi ülés (Főépület Aula)
11.45 Emléktábla-avatás (I. emeleti kerengő)
13.00 Köszöntések (Aula)
13.30 Az Aula üvegablakainak átadása (Aula)
14.00 Egyetemtörténeti kiállítás megnyitója (III. emeleti kerengő)
14.30 Egyetemtörténeti kötet bemutatója (III. emelet, XI. terem)
19.00 Centenáriumi díszelőadás a debreceni Csokonai Színházban – ingyenes belépő igényelhető (Információ: Külső Kapcsolatok Igazgatósága, Gunda Cintia 52-512-900/22844)
2012. február 4. (szombat)
10.00 „Helyünk a világban” – a Debreceni Egyetem díszdoktorainak előadásai (Aula)
10.00 Határontúli magyar egyetemek fóruma – zártkörű (Egyetemi Könyvtár – Nagyolvasó) Együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírása
14.00 A Debreceni Egyetem ma – az elmúlt évek jelentősebb fejlesztései (regisztrációhoz kötött)
18.30 Centenáriumi bál – (Információ: Berna Gáborné 52-512-900/62069)
Az évforduló alkalmából február 3-án 10 órai kezdettel ünnepi ülést tart az intézmény vezető testülete, a Szenátus.
A rendezvényt megtiszteli jelenlétével:
Schmitt Pál köztársasági elnök,
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke,
Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára,
Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia elnöke,
Bazsa György, a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöke,
Jávor András, a Felsőoktatási és Tudományos Tanács elnöke,
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere,
Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke
és Fekete Károly, a Református Hittudományi Egyetem rektora.
Az eseményen ünnepi beszédet mond az egyetem és a város vezetője, valamint a meghívott közjogi méltóságok.