„Családi” dizájner drog-elosztókra csapott le a rendőrség Hajdú-Biharban

Akt.:
„Családi” dizájner drog-elosztókra csapott le a rendőrség Hajdú-Biharban
Debrecen, Hajdúböszörmény – Több kábítószer-terjesztő családot és fogyasztókat is elkapott a rendőrség.

Szintetikus anyagot árult egy 24 éves férfi és 52 éves édesanyja Debrecen egyik, Sinai Miklós utcai társasházi lakásában. Szerdán elfogták őket, s a fiatalembert őrizetbe vették. Naponta akár 40 fogyasztó is megfordult náluk. A lefoglalt kábítószergyanús anyag megközelítően 1200-1400 adagra lehetett elegendő – adta hírül pénteken a megyei rendőr-főkapitányság századosa, Kovács Károly. Ugyanezen a napon, szintén Debrecenben, a Csapókert szélén, a rendőrök egy – dizájner drogot meglehetősen nagy ügyfélkörnek áruló – teljes családot (szülőket és két huszonéves gyermeküket) is elkaptak. Többüket őrizetbe vették. Az említett két helyszínről továbbá 7-7 fogyasztót állítottak elő – áll a közleményben.

Csütörtökön egy Hajdúböszörményhez közeli tanyán, valamint Böszörmény belvárosában egy-egy marihuána-termesztő férfit fogtak el, majd egyiküket őrizetbe vették.

A két napos rendőri akcióban a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának felderítői és nyomozói működtek együtt, s mivel a „célszemélyek” fegyverrel rendelkeztek, az elfogáshoz kérték Terrorelhárítási Központ tagjainak közreműködését.

HBN








hirdetés