Nyolc páros az esélyesek között

2020.07.17. 17:53

Salgótarjánból indul az idei raliszezon, Bereczki Norbert nagy csatára számít

A legjobb magyar versenyzők a szlovák mezőnnyel közösen vágnak neki a viadalnak, így a hétvége során közel kétszáz autó lesz látható a gyorsasági szakaszokon.

20200626 Zabar A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások enyhítését követően a nógrádi-borsodi megyehatáron, Zabar és Domaháza között indult be az idei térségi raliszezon. Az aktuális intézkedéseknek köszönhetően már a nézők is ott lehettek az aszfaltcsík mentén, a lehetőséggel éltek is a rali szerelmesei. Fotó: Ladóczki Balázs LB Nógrád Megyei Hírlap

Fotó: Illusztráció / Nógrád Megyei Hírlap-archív

A nagy hagyományokkal rendelkező Steelvent Salgó Rallyval végre kezdetét veszi az idei magyar bajnokság. A teljes mezőnyt a nézők szombaton a 17 órakor kezdődő rajtceremónián, illetve vasárnap ismét 17 órától a célba éréskor láthatják Salgótarján központjában, az úgynevezett kis főtéren.

– A koronavírus miatt teljesen átalakították az idei rali versenyeket, véleményem szerint nagyon helyesen – ismertette a Hajdú-bihari Naplónak Bereczki Norbert raliversenyző. – A szervezők kompaktabbá tették a viadalokat, melyek péntektől vasárnapig zajlanak. Az első nap a papírmunkáé, valamint a technikai átvételé, szombaton pályabejárás, és csak vasárnap lesz versenyzés. Ez azt hozta magával, hogy rövidült a táv, jelen esetben 121 kilométert tehetnek meg a párosok három különböző pályán, amiből kettőt ismerhetnek korábbról – hívta fel a figyelmet Bereczki.

A mezőny vasárnap egy három gyorsaságiból álló kört teljesít majd többször is: a Rallye1 és a Historic mezőnye háromszor, a Rallye2 párosai pedig kétszer. Előbbiek számára így kilenc, utóbbiaknak hat szakaszos lesz a futam. A gyorsasági szakaszokat Salgótarján és Kazár, Bátonyterenye és Mátraalmás, valamint Mátraszentimre és Mátrakeresztes között rendezik meg. A Rallye1 mezőnye 121, a Rallye2 pedig 81 kilométernyi gyorsaságit teljesít majd. A Salgó-rali egyben a szlovák bajnokság egyik futama lesz, 26 szlovák és lengyel versenyző is rajthoz áll, és a mezőnyben 27 R5-ös versenyautó lesz látható, ami garantálja az izgalmakat.

Fotó: Bereczki Norbert-archív

– A harmadik, a szenzációsnak ígérkező úgynevezett Katalin-akna gyorsasági új lesz szinte mindenkinek – árulta el a debreceni ralis. – A távja 26 kilométer, amely tartalmaz egy körgyorsaságit is, azaz van olyan szakasz, ahol kétszer mennek majd a versenyzők. Ez az etap utoljára '90-es években volt pálya, versenykörülmények között én sem mentem át rajta. Véleményem szerint itt fog eldőlni a verseny, egyrészt azért, mert ez messze a leghosszabb szakasz, másrészt ez a legkomolyabb is, az idei szezon pályái közül is kiemelkedik. Egy négy kilométeres etapon tizedekre fognak menni egymástól a pilóták, viszont egy 20 fölöttinél már kijönnek a különbségek, ráadásul, ahogy korábban említettem, mivel lesz benne körgyorsasági, az még plusz izgalmakat hozhat majd. Eleve már az autók indításakor bonyodalom adódhat abból, ha valakit rossz pillanatban engednek ki, és emiatt túl közel kerülnek egymáshoz az autók. Ilyenkor előfordulhat, hogy a hátul lévő a felvert portól alig lát valamit, amely máris megtöri a lendületét. Egy olyan erdei pályáról beszélünk, amely egy nyomtávos, így nem igazán fér el egymás mellett két autó. Ahhoz, hogy esetleg biztonságosan el is engedje a lassabb a másikat, ideiglenesen mindkettőnek lényegesen vissza kell vennie a tempóból, ami ugyancsak időveszteség. A pályához köthető nehézség még, hogy lesznek benne macskaköves, betonkockás, aszfalt és murvás részek is. Mivel mindenki aszfaltra szánt gumival versenyzik, ezért a defekt veszélye nagyon megnő. Aki defektet kap annak esélyes nem lesz a jó helyezésre, annyira szoros a mezőny. Nagy csatát várok, legalább nyolc olyan páros van a mezőnyben akiknek nem lenne meglepetés a győzelme – fejtette ki Bereczki Norbert.

Történelminek is nevezhető pillanat lesz, amikor a Vizelli Károly-Nagy Péter páros elrajtol majd az R5-ös Skodájával, hiszen hajdú-bihari duó még nem indult a topkategóriában. Vizelliék Ladáról váltottak a királykategóriára, így a mostani egyfajta tanulóév is lesz számukra. A másodosztályban viszont megszokhattuk, hogy több megyei pilóta is megméretteti magát, ezúttal sem lesz másként, így lesz kiknek szurkolni az igen színvonalasnak ígérkező idénynyitón.

MSZ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában