Oktatás

2024.05.14. 13:25

Leendő pedagógusoknak szóló rendezvénysorozat jön Debrecenbe

Az egyik cél összekötni a hallgatókat az oktatási intézmények fenntartóival.

Haon.hu

A programot jövő szerdán tartják

Forrás: illusztráció / MW-archív

Akik arra születtek. címmel álláslehetőségeket bemutató országos rendezvénysorozat indult leendő pedagógusoknak kilenc, tanárképzést folytató felsőoktatási intézmény részvételével.

Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára kedd délelőtt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta,

az első ilyen rendezvény Szegeden volt a múlt héten, a sorozat a jövő szerdán Debrecenben, az azt követő héten pedig Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatódik, és ősszel további nyolc helyszínen várják a hallgatókat az állami, magán, egyházi és önkormányzati fenntartókkal.

„A cél, hogy összekössük a leendő munkavállalókat az oktatási intézmények fenntartóival, másrészt megerősítsük őket abban, hogy számítunk rájuk, a tudásukra, a felelősségtudatukra, hivatástudatukra” - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Véleménye szerint ha a munkáltató kifejezi a támogatását, a hallgatók pedig megismerik, milyen intézmények közül választhatnak, sőt lehetőségük is lesz meglátogatni az adott intézményeket, könnyebb elköteleződniük.

Fontos lépés a munkahelykeresésben

Az M1 aktuális csatornán Balatoni Katalin a rendezvénysorozatról elmondta, szeretnék első munkahelyhez segíteni a fiatalokat, azzal, hogy már előre megismerjék az intézményeket, belelássanak a működésükbe.

Arról is beszélt, fel kell készíteni a hallgatókat arra, hogy a felgyorsult világ kihívásaira válaszolni tudjanak. A jelen és a jövő pedagógusainak is meg kell tanítani, hogy folyamatosan képezzék magukat, akár évről évre szükséges újratervezni a módszereket, eszköztárakat - emelte ki Balatoni Katalin.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában